Te elfáradtál.
Új útra léptél
földi élted befejeztével.
S elmentél messze, nagyon messze.
Csak a virágok beszélnek sírod felett,
S én tudni szeretném,
Mit közölnek.
A szél libbentett szalagon nemcsak
Búcsú sorok élnek,
De benne vagy minden ember szívében,
Kik szerettek Téged.
Mért mentél el?
Újra és újra kérdezem,
S a választ is tudom
Elfáradtál egészen.
A gondolatok a hantok alatt
A sírod fölött röpködő angyalok,
Mind arról beszélnek,
milyen üres lett
mögötted az élet.
Csak lebegteted a fátylát
a képzeletbeli lepelnek,
mivel betakart az Ég.
Meséld csak el egyszer, hogy
könnyebb-e ott a lét
hol már csak az emlékek élnek,
s könnyű-e a pihenés?
S ha majd nekem is mennem kell,
fogadsz-e oly szeretettel,
mint itt szerettél?
S könnyű lesz-e majd az örök megnyugvás,
Ha mindkettőnk útja véget ér?!
